2017. 10. 11.

Plagizálás áldozata lettem saját magam által

  
     És most, az erősen túldramatizált cím alatt kipanaszkodom magam, hátha ti is jót nevettek rajta.


       Észrevettem a saját osztályomon, hogy mostanság nagyon elterjedt lett az internetről másolni a magyar fogalmazásokat, versértelmezéseket majd beadni plusz pontért. Ez igazából nem is zavart egy ideig, néha vicces volt, ahogyan megbeszélik ki-ki melyik oldalról kopizza, nehogy megegyezzen a másikéval. (Természetesen, ez alatt nem általános információgyűjtést értünk.)
      Ez a könnyített megoldás ment egy bizonyos pontig, ugyanis egy nap eldöntöttem, hogy már előre megírt dolgozatot vetek papírra. 
Szerelmi témát kaptunk, és emlékeztem rá, hogy nem is olyan rég küldtem be egy oldalnak hasonló szöveget, hátha promóznak egy kicsit. A cikkem ki is került a szóban forgó felületre, így hát fogtam a gépemen talált vázlatot, és rávetettem a füzetlapokra. 
     Órán szinte túlpörögve, remegve, kissé zavarban, de jelentkeztem a művem felolvasására. A történet sikert aratott, az osztály nagy része megdicsért, és voltak akik meg is hatódtak (wtf). 
Gondolom tudjátok mennyit jelent egy amatőr bloggernek, ha ekkora lelkesedés fogadja az első ,,publikált'' alkotását.
     Ötven perc elteltével azonban, egyik osztálytársam odajött hozzám szünetben, és nevetve közölte hogy ezt ő is olvasta a neten, de túl hosszú volt, ezért nem másolta le.  Már akkor megtetszett neki is.
      Őszinte sokkal az arcomon, le kellett ülnöm két percre, miután képes voltam végre kinyögni, hogy de bizony ezt én írtam

     Számítottam rá, hogy talán(!) a tanárnő összefutott vele, hiszen mániája a megadott téma után kutatni az interneten, hogy minden véleményt, nézőpontot képes legyen elfogadfogadni, mivel alapjáraton nagyon zárkózott hölgy. De nem. 
Egy osztálytársamnak kellett a pofámba vágnia, hogy plagizáltam saját magam, majd elterjeszteni, és mivel senki nem tud blogger kilétemről, a sztorim hihetetlen.

     Semmi gond. Ez úgyis olyan menő dolog, hogy be is vettek a másoljuk netről a házinkat fészbuk csoportba.


     

2017. 02. 03.

Helyzetjelentés - Jia


     Sziasztok!

 Azta, szinte hihetetlen, hogy ismét blogolhatok. *izgatott vigyor*
Ha esetleg nem tűnt volna fel, az elmúlt fél évben elvesztem, megszűntem, felszívódtam, elcsendesedtem, na, értitek. Elkezdtem párszor a búcsúlevelem pötyögni, de sosem voltam képes befejezni. Egy kis piszkozat maradt, összegyűrve, félredobva, amolyan ,,majd egyszer befejezem'' tudattal a fiókba helyezve.
És most megtaláltam.
Szóval úgy döntöttem, itt az ideje pontot tenni ez a se veled, se nélküled bloggerina életnek, és most hivatalosan is bejelentem a visszatérésem aye.
Szörnyen restellem, amiért ennyit kellett várakozni rám, de higgyétek el, volt rá okom. És mentségemre szóljon, hogy ezúttal minden káros tényezőt eltávolítottam.:D

Továbbá, köszönöm szépen ennek a csodálatos öt nőcikének, akik ekkora türelemmel fordultak felém, és nem tettek ki a csapatból, feltárva előttem a visszatérés lehetőségét.
Keményen fogok dolgozni, és amint lehet, utolérem magam!❤️