Egy kis cikk

Mikor rossz egy kritika? Vagy mikor rossz maga a kritikus? A következő cikkben kicsit rávilágítok a dolog lényegére! Húú, de gagyi köszöntő.

A kritikaírásról

A bloggerek nagy előszeretettel kérik más emberek segítségét, ha esetleg véleményt szeretnének a szóban forgó blogról vagy tanulnának valami újat tőlük. Akinek jó az oldala, amit működtet, annak meglesz az eredménye. A kritikus agyon fogja dicsérni a történetet és ez ilyenkor mindig jó érzés annak a szerkesztőnek, írónak, aki kérte a kritikát. Ez egy fajta önbizalmat ad, hogy ne hagyja abba, mert igenis jó.

Azonban mi történik abban az esetben, ha az író nem azt a kritikát kapja, amelyre számított?

      1.      A kritika túl rövid

Tegyük fel, hogy – ebben az esetben – Loreen kritikát kér a blogjáról. Kíváncsi a véleményre, tanulni akar, azonban csalódnia kell, amikor csak ennyit lát feltüntetve az oldalon.

Fejléc: Hát ez gyönyörű! Nem találok szavakat!

Design: Nem is láttam még ennél szebbet! Nagyon jól mutat! 

Történet: Húú, ez csúcs! Ne hagyd abba! Csak így tovább!

Loreen lejjebb görget, abban a reményben, hogy vannak további bejegyzések, azonban végképp lelombozódik, amikor látja, hogy nincs. Azt sem tudja, hogy egyik szeme sírjon-e vagy nevessen, így

inkább csak ír egy kommentet, amelyben megköszöni, és tulajdonképpen ennyi. Nem tud meg semmit a kritikából, csak annyit, hogy a bloggerinának tetszik. De még csak azzal sincs tisztában, hogy mi az oka annak, hogy elnyerte a tetszését! Nem tért ki semmire. Ez még a jobbik változat. Én már találkoztam olyannal, aki ugyanilyen röviden leírta, hogy itt-ott vannak helyesírási és egyéb problémák, de majd belejön. Könyörgöm, emberek! Ha nem írja le a kritikus, hogy miben talált hibát, akkor a blogger nem fog tudni javítani! Az úgy csak ront a helyzeten. Egy kritika lehet rövid, de legalább tartalmazzon alapvető tényezőket! Ez olyan, mint, mikor a nagyanyám süt egy süteményt, én pedig: „Hát ez nagyon finom, de legközelebb jobban csináld meg, mert nem lett elég finom” Tud ő ezzel valamit kezdeni? Nem. Miért nem? Hát mert nem tudja, hol hibázott. Túl sok a liszt? Kevés a tej? Túl édes? Vagy esetleg nem az? Ha egy kritikus azt mondja, jó, De stb… akkor fejtse ki a hibákat, ne pedig csak félmondatokban magyarázza el az egészet.

      2.      A kritika terjedelme, hossza megfelelő; a kritikus kitér a lényegre, DE mindezt rosszul csinálja

Lena új blogot nyitott. Miután publikálja első tíz fejezetét és úgy érzi, a designnal is meg van elégedve, keres egy oldalt, ahol aktív a limit a kritikáknál. Miután megtalálja Luc Ernát kér is tőle egyet. A kritika pár napon belül elkészül és Lena rendkívül boldog lesz, mikor látja, hogy a kritika kifejező, érdekes és tanul belőle. Aztán borul a bili, mivel kiderül, hogy bár a bloggerina nagyon sokat dolgozott a kritikával, az mégsem elég hiteles. Ugyanis kitér a hibákra és javítja is őket, de rosszul. Például azt a mondatot, amit Lena jól írt le, átírta úgy, ahogy ő gondolja, hogy jó lenne. A bloggerina nincs tisztában a helyesírási alapelvekkel, nem tudja, hogy mikor, hová kell vessző, és így nemcsak az ő munkája veszett kárba, de még annak is csak rontott a helyzetén, aki hozzá fordult. Ezért tanácsolom, hogy: nézzünk utána mindig, hogy kitől rendelünk. Ha látjuk, hogy az adott blognak van húszezer olvasója, attól még nem biztos, hogy a kritikus jó munkát végez. Olvassuk el néhány munkáját, történetét; mutassuk meg másoknak is, vagy kérjünk véleményt az adott kritikusról, mielőtt még rossz munkát kapnánk! Én alapból nem rendelek olyantól, akinél látom, hogy a kritikája nagyon rövid, mert az teljesen biztos, hogy nem tartalmaz fontos dolgot. Mármint nem a féloldalas kritikára gondolok, hanem a néhány sorosokra! Ha a blog tökéletes is, néhány sor akkor sem elég arra, hogy leírjuk a véleményünket! Minimum fél oldalt kell arra is szánni; ha pedig tartalmaz hibát, akkor egy igényes kritika minimum két-három oldal Times New Roman betűtípusban, tizenkettes méretben, és Word dokumentumban. 

      3.      Minden remek: a kritika jó, a hibát feltüntetve, a terjedelem megvan, de az illető nem jelez vissza

Most egy másik példával szolgálnék. Szóval, ez az a pont, ahol én is a falra tudnék mászni. Vagyis nem akarok senkit megölni, nem vagyok dühös, csak szomorú. Tegyük fel, hogy adott Para Zita, aki megír egy kritikát. Végigolvassa a fejezeteket, tüzetesen átrágja magát a karaktereken és megír egy körülbelül 2000 szavas kritikát. Csinál képernyőmentést is a blogról, hogy az olvasók megtalálják; zölddel javítja a hibát és vastagon kiszedi azokat a részeket, ahová fel szeretné hívni a figyelmet. Ha nem biztos benne, hogy azt a szót, amit néz, valóban úgy írnak-e, megnézi az interneten, és csak utána rakja biztosan oda azt az esetleges szóközt, vesszőt. Mikor ezzel megvan, boldogan kiposztolja a blogra, és jó érzéssel tölti el, hogy valakinek segíthetett.

Néhány órával később frissíti az oldalt. A statisztika mutatja, hogy már huszonnyolcan elolvasták a kritikát, azonban egyetlen egy megjegyzés sem érkezett, annak ellenére, hogy ő szólt a bloggerinának. Egyetlen egy kis észrevétel sem érkezett az órákig tartó munkájára. Még egy „bocs, kösz” sem. Sőt, egy nappal, egy héttel és egy hónappal később sincs még ott az a várva várt komment. Azt sem tudja, hogy abban a huszonnyolc emberben benne volt-e a blog tulajdonosa. És elönti a szomorúság, hogy még csak meg sem köszöni a segítségét. Mert nem írott szabály, hogyha valaki most ír egy kritikát, akkor a bloggerinának kutya kötelessége kommentet írni, de azért mégiscsak segítséget kap egy teljesen idegentől. És ez az idegen mást is csinálhatott volna abban a néhány órácskában, de ő pont a te kritikáddal foglalkozott. És mivel mindenkinek jól esik, ha valaki köszönetet mond, a kritikaírók napját is feldobja egy-egy ilyen komment.

Remélem, érdekesnek bizonyult a cikkem és akad olyan, aki átérzi a helyzeteket, vagy egyetért velem! Köszönöm, hogy elolvastátok!