2016. 03. 13.

Egy kis tájékoztató

Sziasztok!
Már nagyon régóta készülök ezzel a bejegyzéssel, de először mindenképpen végig akartam gondolni mindent, mielőtt megvalósítom.
Tehát, kezdjük a jó hírrel. Mint látjátok, úgy design van a blogon, ami ezúttal nem csak külső, hanem belső változásokat is eredményez majd. Az utóbbi időben nem csak én, de a szerkesztőtársaim is hol jelen voltak a blogon, hol nem, de őszintén kimondom, a legkevésbé sem voltunk megbízhatóak. Bár rosszul éreztem magam miatta, mégsem tudtam az ellen tenni, hogy gyakran hónapokat kelljen várni egy designra, ráadásul a részemről a kritikák között is van olyan, amit még nyáron (!) kértek. Most jutottam el odáig, hogy ez így nagyon nincs jól, pláne, hogy nem is tájékoztatunk titeket a fejleményekről. Ezt szeretném most bepótolni. A részemről tehát ezt várhatjátok mostantól:
Kritikák:
Mint említettem, a kritikák többségét még nyáron kértétek, és azóta több (nagy valószínűséggel, mivel senki sem tájékoztatott róla) blog megszűnt, másoknál azóta nem került fel új fejezet, se semmiféle helyzetjelentés. A jelenlegi rendeléseimet ezek alapján 3 részre osztottam:
  • Már befejezett blogok: ők természetesen meg fogják kapni a kritikájukat, de az aktív blogok előnyt élveznek.
  • Régóta nem frissülő blogok: ebben az esetben az újévet tekintettem mérvadónak: aki 2016. január 1. előtt tett fel új fejezetet, és azóta semmi életjelet nem adott magáról, lekerülnek a listáról. Nagy részük nem valószínű, hogy valaha befejezi a blogját, de aki igen, az se mostanában. Természetesen ha közülük valaki újra aktív lesz, és jelez nekem erről, soron kívül megkapja a kritikáját.
  • Törölt blogok: itt nem is kérdéses, törlődnek a listáról.
  • Aktív blogok: akik 2016. január 1-jén még aktívak voltak, elsők között fogják megkapni a kritikájukat.
Miután ezeket a kritikákat befejeztem, újra aktív lesz nálam a rendelés. Erről külön bejegyzésben foglak tájékoztatni titeket, ahogy arról is, hogy hozzávetőleg hányat tudok elkészíteni egy héten/hónapban. Emellett, ahogy több kritika/design blogon is láttátok már, nálunk is bonyolultabb rendszer lesz, több típusú kritikából választhattok majd (teljes körű, csak egy fejezetet, csak designt, stb.) Erről azután olvashattok majd bővebben, miután a szerkesztőtársaimmal is megbeszéltük.
Design:
Ez volt az, amiben a leginkább próbáltam aktív maradni, de mint utólag kiderült, nem mindig volt értelme. Nem akarok senkit sem leszólni, se név szerint megjegyezni, de íme egy lista az általam készített designokról:
  • A blog nem található: 9
  • 2016. január 1. óta nem került fel új fejezet: 5
  • Aktív: 3

Ezt inkább nem kommentálnám, a számok mindent elárulnak… Ennek „hála” a design rendelés szigorodni fog nálam: ennek részletes szabályairól később olvashattok majd. A már visszaigazolt rendeléseket még a régi módszer szerint igyekszem minél hamarabb megcsinálni, de ezután, míg a többi szerkesztővel meg nem állapodtunk az új szabályokban, nálam szünetel a rendelés.
Cikkek:
Eddig nem sűrűn hoztuk írást és szerkesztést segítő, vagy valamilyen témát kibeszélő cikkeket, de ezen igyekszem változtatni. A későbbiekben készülni fog egy beosztás arról, hogy mikor miről olvashattok majd – ebben igyekszünk a ti igényeitekhez igazodni, ezért kérlek, jelezzetek vissza, hogy mire lenne leginkább szükségetek:
·         Írást segítő cikkekre
·         Design/fejléc készítési tippekre, alapokra
·         Valamilyen blogos témát kibeszélőm vitaindító cikkre.

Elsőre most ennyi lenne, de a változtatás jogát fenntartom J

További szét hétvégét mindenkinek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése