2016. 05. 02.

#6 Kritika - Fenyves





Blog ITT


Blog címe: Fenyves
Blog írója: Samantha Foster




          Külső

  A színeket jól kiválasztottad. A főháttér csont színe nagyon szép a háttér színes-mintás tapétájával. A modulok egyszerűek, és nagyszerűek. Mindent megtaláltam, amit kerestem. 
 A fejléced lényegre törő, szépen tükrözi a címet, és a hangulatot. Jó ötletnek tartottam a szereplők bevágását, ahogy váltják egymást. Igazából, az elején azt hittem, én bolondultam meg, hogy egyszer nő, egyszer férfi. 
 Mégis valamiért unalmasnak tartom az egész designt. Olyan lapos, egyszerű, semmilyen. Nagyon könnyen feldobhatnád, ha mondjuk a fejlécedre tennél valami kiemelkedőt, és nem csak fákat, meg erdőt. Egy idő után egyhangú, ahogy minden az erdő körül forog.




     Fogalmazás\helyesírás

  Huh, hát nehéz erről bármit is mondanom. A fogalmazásod szinte kifogástalan! Nagyon szépen bánsz a szavakkal, és bő szókinccsel rendelkezel, tehát van amivel dolgozni. Néha már-már lenyűgözött, ahogy bizonyos helyzeteket elém tártál, és megismertetted a szereplőket. Míg az első részben inkább Vincent természete fogott meg, a másodikban egyre jobban húzott a szívem Sammy különleges, nem mindennapi karakteréhez (bár itt úgy gondoltam, hogy Daniel nagyon rémisztő személy.:D). 
   Nem emlékszem pontosan melyik részben volt a kocsmás jelent, de ott különösnek találtam, hogy Sammy annyira ragaszkodott Danielhez. Szerintem ez így túl gyors volt (de láttam, hogy később lassítottál, szóval megnyugodtam).
  Borzasztóan sok kérdést vetett fel a történet, és ez jó. Sok fordulat, sok szereplő, események, minden (is) megvan. 




     Sajnálom, hogy nem tudtam semmi építő jellegűt mondani, de ha van valami, amit tanácsolnék, akkor az az, hogy ne hagyd abba! Nagyon jól fogalmazol, és a történeted is kreatív, egyedi. És ez ritka. Szóval, tessék folytatni, és határ a csillagos ég.:D 













3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jia!
    Nagyon szépen köszönöm neked, hogy időt fordítottál a blogomra! :) És nagyon örülök, hogy tetszett ^^ A kinézeten majd lassan próbálok javítani, de ahhoz majd egy profi segítségét fogom kérni.
    Köszönöm a kritikát ^^

    Üdv,
    SammyF

    VálaszTörlés