2015. 08. 16.

Egy kis szünet

Már hetek óta érik bennem a gondolat, de most, hogy egy újabb türelmetlenkedő levelet kaptam, hogy mikor lesz már kész a design rendelés, végleg elszántam magam.
Tehát, mostantól számítva határozatlan ideig szünetel nálam minden rendelés. 
Az eddigieket természetesen be fogom fejezni. Legfőképpen azért jutottam erre a döntésre, mert hetek óta épphogy elkészítek egy designt, és felszabadul egy hely a limitben, már rögtön két jelentkező is van. Nem azt mondom, nagyon örülök annak, hogy tetszik nektek, amit csinálok, és ennél már nem is lehetnék hálásabb mégha nem is látszik rajtam, hogy engem tiszteltek meg azzal, hogy elkészíthetem nektek, de a design átalakítás mellett már semmire sem marad időm. Szeretném megírni a kritikákat, amiket beígértem, és már hetek óta porosodnak a limitben, cikkeket akarok írni, amikkel segíthetek azoknak, akik maguknak akarnak designt csinálni, meg azért néha élni is szeretnék. Ha lehet. Csakhogy erre eddig nem jutott időm, mert akik designt rendeltek tőlem, többnyire moströgtönazonnal akarták (tisztelet a kivételnek).

Valamikor a jövőben újra rendelhettek majd tőlem, valószínűleg más szabályok alapján (amiket még nem dolgoztam ki), ami a jelenleginél jobban működik.

Elnézést kérek attól, aki pont most akart rendelni, vagy egy ideje már egy hely felszabadulására várt, esetleg megsértettem a szokottnál nyersebb megszólalásommal. Ezt nem büntetésnek szánom, csak rájöttem, hogy képtelen vagyok úgy (és főleg annyi idő) alatt teljesíteni, mint ahogy elvárnátok tőlem.

Megértéseteket köszönöm:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése