2016. 04. 02.

Új kritikaíró? Hol?

       Üdvözlet!
  Ahogyan a cím is rávezet, az új kritikaíró szól hozzátok. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és remélem megelégedtek ,,szolgálataimmal''. Nos, mivel ennek a bejegyzések bemutatkozó jellege kéne legyen, ezért bele is vágok a közepébe. 
   Jia Wood néven vagyok elérhető a blogger világban, ezen belül pedig történeteket írok. Most jogosan merül fel benned a kérdés, hogy akkor mi a francot kerek itt, mint kritikaíró. Mondanám, hogy a sors, de igazából ennek semmi köze hozzá (a sors egy bűzölgő varázsfőzet, amit vagy megiszol, vagy kiöntesz). Szóval a pályafutásom, mint egyszerű tanácsadó kezdtem, míg egyre többen nem támaszkodtak rám. Sokan számítottak az egyéni véleményemre, és építő kritikáimra, ezért elhatároztam, hogy belekezdek, mer' mér' ne. 
     Amit rólam mindenképp tudni kell az, hogy nem kertelek. Teljesen világosan, és nyíltan kimondom, amit a történetedről\designodról gondolok. Persze nem egy szőrszálhasogató embernek kell elképzelni, sőt, nem is olyannak, aki hobbiból porig aláz, mert elírtál néhány szót. Emberek vagyunk, természetesen hibázunk. A lényeg, hogy ezekből a hibákból építsünk valamit a javunkra.
     A kritikáimon belül pedig nem tűzök ki előre külön pontokat, amit figyelembe veszek, mert hasznosabbnak tartom azt, hogy egyszerűen elmagyarázom hol, és mit hibáztál, majd segítek kijavítani, végül pedig tanácsot adok  hogyan érdemes ezentúl csinálnod
annak érdekében, hogy az olyan jellegű hibákat mellőzd.
     Úgy érzem minden elmondtam, amit akartam.:) Remélem segíthetek. 















2 megjegyzés: